Vers és kenyér – Horváth Péter versmondó

Mint versmondó, az alábbi Dsida Jenő idézet szellemében élem napjaimat és teszek azért, hogy a vers és a versmondás szeretetét, mint magot minél több ember szívében elültessem. Remélve, hogy lassan termést hoz, és egyre több lesz a költészetet szerető és értő ember, akiknek szellemi táplálék a vers és a versmondás, és akiknek szemében nem csodabogár a versmondó.

Hallottunk-e egyebet évek óta, mint hogy meghalt a vers? Nagyképű, hamis pátoszú álpapok naponta mondanak halotti beszédet fölötte, s két látó szemére megvakított, zaklatott ember már-már csakugyan hajlandó halottat látni az üres koporsóban. A vers a természettel egybeolvadó művészet, a legnagyobb, a legtökéletesebb, a rezgő emberi lélek minden sziromnál finomabb szövésű virága… Egyszerű és áhítatos, hívő lelkemnek hadd maradjon csoda, megmagyarázhatatlan, örökké titokzatos… Csak azt lássam, hogy sok, sok éhes ember van együtt, és kéri a verset, mint a kenyeret…! (Dsida Jenő)

A versmondás fontos része az életemnek

Igen, a vers nekem mindennapi táplálékom. Nem nyugszik le úgy a nap, hogy ne olvasnék el, vagy ne hallgatnék meg néhány verset. Néha ugyanazokat, néha újakat, néha csak felidézve régi emlékeket, néha keresve a mai költőgeneráció kincset ígérő írásait.

Gyerekkorom óta olvasom, tanulom, mondom a verset. Szívesen részt veszek rendezvényeken, szervezem a költészet napi műsorokat, és szívesen mondok verset bármikor, amikor kérnek rá.

Mint versmondó, készülök versenyekre videóval, élőszóval. A 2016 óta évente megrendezett Nemzeti VERSeny döntőjében eddig ötször állhattam a Nemzeti Színház színpadára. Versmondásaimat díjazták bronz, ezüst, majd a 2020-as döntőben arany minősítéssel, 2021-ben pedig az arany minősítés mellé különdíjat is kaptam.

2022-ben a VII. Nemzeti VERSeny szuperdöntőjében a Nemzeti Színház színpadán az arany minősítésű versmondó cím mellett az abszolút II. helyezést is megkaptam.

„Ha van ilyen professzió, hogy versmondó, akkor igen: Horváth Péter a versmondó.”
(Szabó László kommunikációs szakember, a Nemzeti VERSeny zsűritagja, 2022. október 9.)

A XXVII. Radnóti Miklós vers- és prózamondó versenyen 2022. november 5-6-án a Győri Nemzeti Színházban különdíjat nyertem.

versmondó

Versmondó estek

Versmondó előadóestjeim egyszemélyes, zenés vetítéssel kísért műsorok. A témától függően statikus, vagy minimális mozgással és kellékekkel megvalósított pódium előadások, amelyek kis helyen, a legegyszerűbb körülmények között előadhatók, amennyiben a zenei háttér lejátszására és a vetítésre lehetőség van.

A műsorváltoztatás jogát fenntartom.

József Attila versek I.

József Attila

A költő, akit mindenki ismer, akitől mindenki tud néhány sort idézni. Az Altató, a Mama vagy a Favágó sorai masszívan bevésődtek, a vájt fülűek tudják, hogy a Kertész leszek egykori sláger szövege is József Attila verse. Az említett szövegekből néhány és még jó pár számomra kedves József Attila vers szerepel ebben a műsorban hangulati blokkokba csoportosítva, zenei aláfestéssel kísérve.

Időtartam kb. 1 óra.

Részletek >>>

Versek Neked I.

versmondó est

A versekben – mint egy tükörben – ott van minden az életünkből. Ha kérdésünk van és válaszokat keresünk, a magyar irodalom poétáinak szövegeiben biztosan megtaláljuk. Csak jó helyen kell kutakodnunk. Versek az életről, halálról, szeretetről, félelemről, hitről, boldogságról, reményről. Versvideókkal, zenei aláfestéssel.

Időtartam kb. 1 óra.

Részletek >>>

Istenes versek

Ezek a versek pontosan ugyanarról szólnak, mint maga az élet. Megjelenik bennük hit és kétkedés, remény és elesettség, ünnep és hétköznap, öröm és bánat. Így aztán ezek a gyönyörű vagy helyenként megrázó gondolatok nem csak a hívő embernek jelentenek lelki élményt, hanem az élet alapvető értékeit tiszteletben tartó és gyakorló bármelyik embernek.

Időtartam kb. 1 óra.

Részletek >>>

József Attila versek II.

versmondó est

Hiszem, hogy a gondolatainkat meg kell osztani másokkal, kiváltképp, ha ez a hallgatók szellemi és lelki épülését szolgálhatja. Akkor is, ha ezek néha nagyon nehéz gondolatok. József Attila örök érvényű, mély értelmű szövegei jelennek meg ebben a műsorban. Széles körben ismert és népszerű, számomra is kedves versek sora, gondolati ívbe rendezve, zenei aláfestéssel kísérve.

Időtartam kb. 1 óra.

Részletek >>>

Versek Neked II.

versmondó est

A versekben akkor is ott van minden az életünkből, ha azok a versek szomorúak. A versmondó segítségével kérdéseinkre akkor is megtaláljuk a versekben a válaszokat, ha forr a világ körülöttünk és kételkedünk. Ezek a versek a félelemről, bizonytalanságról, kételkedésről, reménytelenségről szólnak. Versvideókkal, zenei aláfestéssel.

Időtartam kb. 1 óra.

Részletek >>>

Dsida Jenő est

Dsida Jenő

A Szatmárnémetiben született, és tragikusan fiatalon, 31 évesen Kolozsváron elhunyt zseniális poéta életét és munkásságát feldolgozó előadóest az első gyermekkori verstől a drámai végkifejletig. A költőről mások által írt szövegekből, Dsida Jenő írásaiból és levelezéséből vett részletekből, sajátos hangulatú és nyelvezetű verseiből, valamint a zenei aláfestésből összeáll egy élet szövedéke.

Időtartam kb. 1 óra.

Részletek >>>

Versek Neked III.

versmondó est

Néha egy vers is elég, de az a vers az legyen, amit én szeretek, amihez az én emlékeim fűződnek gyermek koromból, vagy szerelmes ifjúságom homályba vesző messzeségéből. Bárhogy is legyen, válassz a lenti sorból vagy ajánlj egy verset és én az általad választott jeles napon és helyen elmondom neked, vagy annak, akinek adni szeretnéd ezt az élményt.

Részletek >>>

A versek mellett mindennapjaim fontos része a festészet, képeimet szívesen mutatom meg kiállításokon is. A festmények és a versek nagyszerűen kiegészíthetik egymást, így szívesen ajánlom a versmondó estek mellé kiállításomat is.

A képek megtekinthetők a festményeimet bemutató oldalamon: www.hpart.hu